ibigallery

A művésznő



A művésznő

1935-ben születtem Kaposváron. Az érettségi után az ELTE Természettudományi Karon fizikusként végeztem. Közben a pszichológia vonzott, és az Országos Mérésgüyi Hivatalban töltött 1 év után a KPM és MAV Alkalmasságvizsgáló Intézetbe kerültem. Ott lehetőséget adtak, hogy az ELTE Bölcsészettudományi Karon egyéni levelezőként megszerezzem a pszichológusi oklevelet. Lehetőségem volt személyiséglelektannal és munkalelektannal foglalkoznom.

Majd 1968-ban megszerveztem a Kaposvári Villamossági Gyarban egy Munkalelektani Laboratóriumot. Közben szindinamikával és színelméletekkel foglalkoztam, és ezen tudományágakból, valamint matematikai logikából és filozófiatörténetből doktoráltam.

Ezután megszerveztem a Somogy megyei Tanács VB Pályaválasztási Intézetet és annak vezetője lettem.

Később docensként a Kaposvári Tanítóképző Foiskolán konfliktuskutatással foglalkoztam és tanítási gyakorlat oktatásának tudományossá tételén dolgoztam. 1978-ban elnyertem egy NSZK ösztöndíjat és lehetővé vált, hogy két német egyetemet és főiskolát felkeressek tapasztalatszerzés és tapasztalatcsere céljából. E tárgykörökből számos publikációm jelent meg.

10 éves felsőoktatási és publikációs tevékenységemért megkaptam a Pedagógiai Szakpszichológusi oklevelet.

1980-ban ismét Budapestre költöztem. Továbbra is pszichológusként dolgoztam. Ezután ébredt fel érdeklődésem a természetgyógyászat iránt. Ismét tanultam és tanítottam. Kb. 1 évtizede foglalkozom a természetgyógyászat különböző szakterületeivel itthon és külföldön is.

A Budapesti Természetgyógyászok Tudományos Egyesületénél már mint természetgyógyász és pszichológus szakértőként dolgoztam és tanítottam. Megírtam 'Aromaterápia' című könyvemet.

Ezután több évet Németországban töltöttem családi okok miatt. Ott tovább tanulmányoztam a természetgyógyászat különböző ágait, valamint az ezoterikus irodalmat és a parapszichológiát. Német nyelvre fordítottam le a 22 éves koromban kapott 'A lelkek násza' című sugallatot. Ez egy kis német nyelvű magánkiadást ért meg. Ennek jeleneteit, látomásait és az örök eszmények szimbólumait kezdtem el megjeleníteni festészetemben.

A kézirat szövegét és első hét festményemet, melyeket új festészeti eljárással készítettem, Christa Hammel esslingeni festőművésznek mutattam be, aki bátorított és elindított művészi pályámon.

Magyarországon Dr. Patakyne Dr. Brestyanszky Ilona művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott osztályvezetője biztatott tovább és működött aktívan közre abban, hogy Gulyás Denes festőművész egyetemi tanárral együtt a hivatalos Magyar képzőművészet elismerését elnyerjem: a zsűrizés során új festészeti eljárássomat, valamint a képek tartalmi mondanivalóit pozitívan értékelték.

1994 májusában került 59 alkotás a Gellért Szállóban bemutatásra. Ezután 11 kiállításra kaptam felkérést. Így került sor Tihanyban, valamint Budakeszin kiállítás megrendezésére.

Ezen az oldalon megnézheti, hogy merre voltak kiállításaim. Kiállítások.

Image
Image
Image